Székesfehérváron nyílt kiállítás az MNB által megvásárolt Törő-gyűjteményből

A Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja keretében visszavásárolt műkincseket minél több embernek látnia kell – hangsúlyozta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke, egyben a program vezetője csütörtökön, Székesfehérváron, ahol megnyitotta a Fejedelmi kincsek – Erdélyi tallérok című, 16-17. századi erdélyi tallérokat és emlékérmeket bemutató kiállítást.

Erdélyi tallérok kiállítás
A Fejedelmi kincsek című kiállítás a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban 2017. április 6-án. A kiállításon az a 16-17. századi erdélyi tallérokból és emlékérmekből álló 220 darabos gyűjtemény látható, amelyet a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja keretében 2015 nyarán 1,1 milliárd forintért vásároltak meg. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Gerhardt Ferenc emlékeztetett arra, az MNB 2014-ben hozta létre a programot, hogy külföldre került magyar alkotásokat és magyarok által birtokolt, más országba került külföldi alkotók műveit megvásárolják, mert “addig ezt senki nem ambicionálta”. Példaként említette, hogy visszavásárolták már Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című alkotását, Orbán Dezső egyik festményét Ausztráliából hozták haza, valamint Csernus Tibor hat monumentális alkotását Franciaországból. Az alelnök a székesfehérvári tárlaton látható 220 darab pénzérméért köszönetet mondott a Törő-családnak, akik generációkon átívelve, szívós munkával, nagy szakmai elhivatottsággal, nem csekély anyagi áldozattal hozták létre gyűjteményüket, amely most a fehérvári kiállítás vázát adja. A gyűjteményt unikumnak nevezte, mert ma már nem lehetne a tallérokat ilyen formában összegyűjteni, hiszen a numizmatikai piacon a kiállított talléroknak nincsen párja.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kiemelte: a Seuso-kincsek után újabb olyan tárlat nyílik meg, amelyet Budapest után Székesfehérváron láthatnak elsőként az érdeklődők. Jelezte, hogy a jövőben is szívesen fogad a város hasonló kiállításokat, és azokhoz az anyagi hátteret az önkormányzat biztosítani fogja. Tóth Csaba, a kiállítás kurátora elmondta, hogy 13 erdélyi fejedelem tallérjai láthatók a tárlaton, de az ezüstpénzek mellett 48 darab – szintén erdélyi – aranypénz is megtekinthető, valamint 16-17. századi erdélyi fegyvereket, páncélokat is elhelyeztek a vitrinekben. Felhívta a figyelmet az MNB tulajdonában lévő 13 darab eredeti, 17. századi erdélyi verőtőre, amelyek a jegybank több mint hatezer darabot számláló verőszerszám-gyűjteményének legkorábbi darabjai. Megjegyezte, hogy azok sokkal nagyobb ritkaságnak számítanak, mint a segítségükkel vert pénzérmék. A sajtóanyag szerint az MNB Értéktár programja keretében 2015 nyarán vásárolták meg Törő István 16-17. századi erdélyi tallérokból és emlékérmekből álló gyűjteményét 1,1 milliárd forintért.

A tallér az újkori világ legfontosabb címlete volt, nem véletlenül nevezték a 16-19. század pénztörténeti korszakát “tallérperiódusnak”. Az Erdélyi Fejedelemségben a mintegy 28,5 g súlyú, átlagosan 4 cm átmérőjű pénzek verése 1562-től 1690-ig tartott. A Törő-gyűjteményben János Zsigmond (8), Báthori István (1), Báthori Kristóf (3), Báthori Zsigmond (94), Bocskai István (3), Báthori Gábor (10), Bethlen Gábor (23), I. Rákóczi György (4), II. Rákóczi György (28), Barcsai Ákos (11), Kemény János (1), Apafi Mihály (33) és Thököly Imre (1) idejében vert tallér és emlékérem található. A Törő-gyűjtemény először tavaly nyáron Tündérkert Ezüstje címmel a Magyar Nemzeti Múzeum Kupolatermében megrendezett kiállításon volt látható. A vándorkiállítás székesfehérvári állomásán június 30-ig láthatók az érmék, majd később Szombathelyen, Szegeden, Pécsen, Egerben és Nyíregyházán állítják ki őket.

Forrás: MTI